Lady Gaga stílusának fejtegetésére kár lenne szót pazarolni, hiszen extravagáns megjelenését talán a zenéjétől is jobban ismerik már az emberek. Mostani szettje azonban nem csak furcsa jellemére világít rá, hanem bizony a méreteire is…

Az énekesnőt New York-i otthona előtt fotózták le, ahogyan a finoman szólva is oversized szabású kabátjában vonszolta magát. Vonszolta, hiszen „jól megdurrantott töltött káposztaként” aligha lett volna képes ennél könnyedebb mozgáskultúrát elsajátítani. A túlméretezett kabát és csizma azon túl, hogy kényelmetlennek bizonyult, még „őlédisége” paramétereit is jól szemléltette. Eddig is tudtuk, hogy a botránykirálynő magassága jóval alulmúlja az átlagosat, ez a különös outfit azonban még inkább meggyőzőtt minket arról, hogy funkciói is vannak a gigatalpú lábbeliknek.

Lady Gaga Gareth Pugh

Lady Gaga Gareth Pugh

A leopárd mintás, bársony kabát és csizma egyébként teljes egészében Gareth Pugh angol tervező munkája, aki leginkább meghökkentő formájú, szoborjellegű ruháiról ismert. Tehetségét jól jellemzi, hogy Anna Wintour, az amerikai Vogue magazin főszerkesztője is lelkes támogatója és Lady Gaga mellett Beyoncé és Kylie Minouge is viselte már kreációit. Ugyan a dizájner minden bizonnyal örül híres vevőinek, az alábbi kép arra tapint rá, ez a darab nem feltétlenül az alacsony növésű énekesnőre lett kalibrálva.

LA MAISON GAGA (@lamaisongagax) által megosztott bejegyzés,

Anyagából adódóan a kabát nem csak nehéznek, de mindamellett a klímához képest meleg viseletnek is tűnik, a videó pedig jól szemlélteti, Gaga kisasszony milyen darabosan mozog az óriásszettben. Igen, tudjuk, a szépségért meg kell szenvedni, ez az összeállítás azonban nem biztos, hogy megér ennyi vesződést.

@gagainformationn által megosztott bejegyzés,

Egy igazi outfit-hekus lecsap a részletekre, a beszámolók pedig az Outfitcontrol blogon landolnak! Lájkold az Outfitcontrol Facebook-oldalát, így biztosan nem maradsz le a legjobb húzásokról és a legnagyobb mellényúlásokról!